A nagyközönség előtt is nyitva a Velencei Biennálé
Vasárnaptól a nagyközönség előtt is nyitva áll az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálé, amelyet az érdeklődők november 2-ig láthatnak, s amelyen a világ hatvanhárom országa vesz részt alkotásaival, művészi ötleteivel.
Dátum: 2003-06-15 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:52.472009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint egy évszázadra visszatekintő hagyományos nemzetközi kulturális eseményen az idén hatvanhárom ország képviselteti magát. Hivatalosan Kína is részt vesz, de az atípusos tüdőgyulladás járványa miatt a kiállítást otthon rendezi meg. Összesen 380 képzőművész mutathatja be tehetségét ezen a 15 ezer négyzetkilométernyi területen, amelyet a rendkívüli meleggel is dacolva árasztanak el a látogatók tömegei.
Magyarországot az idén két fiatal képzőművész, a Kis Varsó néven közösen alkotó Gálik András és Havas Bálint képviseli.
MTI - fidesz.hu