Sarkosan fogalmazva
Dátum: 2011-08-19 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:43.594747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bukott baloldali politikusoknak van egy visszatérő mondatuk: most már ne foglalkozzunk a múlttal, inkább a jövőn gondolkodjunk! Ugyanezt hajtogatták az ijedt elvtársak 1953 és 1956 között, amikor felrémlett előttük, hogy a politikai terrorral, a gyilkosságokkal és a gazdasági csőddel minden funkcionáriusnak el kell számolnia. 1989–90-ben ugyanez történt, az SZDSZ pedig nagyon is érthető okokból kiállt amellett, hogy semmiféle visszamenőleges felelősségre vonás egy jogállamban nem lehetséges, felejtsük el a bűnöket és bűnösöket, induljunk tiszta lappal egy boldog jövő felé. Az elbutítás és a fárasztás taktikája bevált, az MSZP és az SZDSZ által felhalmozott trágyadombhoz már védőöltözékben sincs senkinek kedve hozzányúlni, részben komposztálódott, leve a talajvízbe szivárgott.