Trónörökös-váltás után katonai mozgósítás az Emirátusokban
Az Egyesült Arab Emírségek szövetségi alakulatainak harckocsijait vezényelték az állam egyik sejkségébe, Rasz el-Haimába, miután az ott uralkodó emír megváltoztatta örökösének személyéről szóló végakaratát, s ez viszályt szült a két trónörökös között.
Dátum: 2003-06-15 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:53.104102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rasz el-Haima 90 éves uralkodója, Szakr bin Mohammed al-Kaszimi sejk szombaton hivatalos közleményben jelentette be, hogy megváltoztatta végakaratát, és örökösének a korábban megnevezett Káled helyett másik fiát, Szaúdot jelölte meg. Az emíri rendelet nem indokolta meg a változást.
Bennfentes források szerint a már 37 éve trónörökös Káled azonnal elutasította apja döntését, és arra hivatkozott, hogy az uralkodó egészségi állapota már nem megfelelő.
Az emírségek katonai vezetése vasárnap biztonsági okokból harckocsikat rendelt a fővárosba, Abu-Dzabiba az emír és frissen megnevezett trónörököse védelmére. Szombat este ugyanis több száz törzsi vezető vonult fel Káled, majd az uralkodó palotájához, hangosan tüntetve Káled mellett - jelentette az AP.
Szakr bin Mohammed al-Kaszimi 1948 óta áll Rasz el-Haima élén. Az Egyesült Arab Emírségek legszegényebb, Ománnal szomszédos északi sejksége olajban nem gazdag, 40 ezer fős lakossága leginkább halászatból és kereskedelemből él.
Az Egyesült Arab Emírségek 1971-ben, a brit hadsereg kivonulása után Abu-Dzabi, Dubai, Adzsmán, el-Fudzseira, Sardzsa és Umm-el-Kaivein sejkségek egyesülésével jött létre, Rasz el-Haima néhány hónappal később csatlakozott az új független államhoz.
MTI - fidesz.hu