Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kastélyparkot avattak Bihartordán

Bihartorda központjában európai uniós forrásból megújult a település jóléti kastélyparkja; a beruházást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter avatta fel pénteken a hajdú-bihari településen rendezett falunapon.

Dátum: 2011-08-20 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:49.190678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Ha egy település parkot épít, azt üzeni: itt mindenki otthonra talál - mondta avató beszédében a szaktárca vezetője, s utalt arra, hogy a helyi önkormányzat kedvezményes telkekkel várja a letelepedni vágyó fiatalokat.

A kormány vidékpolitikája támogatja a helyi megélhetést, hogy úgy érezzék magukat otthon, ahol bátran gazdálkodhatnak - tette hozzá.

Fazekas Sándor támogatásáról biztosított Bihartorda lakosainak törekvését, miszerint újra szeretnék indítani a településen egykor működött Sárréti Népfőiskolát.

Módos Imre (Fidesz), a település polgármestere elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 27,8 millió forintot nyertek pályázaton az egykori kastélypark felújítására, amit 6,8 millióval egészített ki a település önkormányzata.

Beszámolt arról is, hogy a kastélypark több mint száz éves fái közé 150 darab fiatal fát ültettek a jövő generációjának.

A felújított jóléti kastélyparkban a település egybegyűlt lakói jelenlétében nyilvános, rendkívüli ülést tartott Bihartorda önkormányzati képviselő testülete. Egyetlen napirendi pontként kitüntetéseket adományoztak.

Bihartorda díszpolgára posztumusz díjat adományoztak a balesetben ebben az évben elhunyt Arnóth Sándornak, Püspökladány néhai polgármesterének, a térség volt országgyűlési képviselőjének.

Bihartorda díszpolgára címet vett át a testületi ülésen Serdült Lajos helyi vállalkozó és Szabó József, a község korábbi polgármestere.

Az avatóünnepséget és a testületi ülést megelőzősen Fazekas Sándor és Módos Imre koszorút helyezett el Szent István helyi szobránál, a település augusztus 20-ai megemlékezése keretében.

Kapcsolódó elemek