Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tállai: Legyünk büszkék magyarságunkra!

Aki magyar szülőktől született, vallja magát büszkén magyarnak, függetlenül attól, hogy sorsa hová vetette - mondta a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára pénteken Emődön.

Dátum: 2011-08-20 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:49.878598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tállai András a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban abból az alkalomból szólt, hogy az erdélyi Parajd ötvenkét lakosa tett állampolgári esküt a településen augusztus 20. előestéjén. Az államtitkár úgy fogalmazott: Szent István király volt az az ember, aki a pogány Magyarországot keresztény hitre térítette, hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság büszke és erős nemzetként álljon a külső és belső próbatételek elé. Több mint ezer évvel ezelőtt alapított államunk ma is működik, létezik, miközben nálunk nagyobb népek tűntek el a történelem süllyesztőjében - tette hozzá.

Beszédében arról is szólt, hogy Szent István törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta meg, tudta, hogy sikerrel csak olyan kormányzás járhat, amely a haza, a magyarság érdekeit tartja szem előtt. Olyan tetteket vitt végbe, amelyek évszázadokon át biztosították, hogy Magyarország Európa szívében megmaradjon függetlenségében, kereszténységében, magyarságában - fogalmazott a politikus. Tállai András beszédében szólt a magyarság összetartásáról. Mint mondta, amikor egy évvel ezelőtt pusztító ár sújtott több települést, és több száz család veszítette el otthonát, az összefogásnak szentelte az ország augusztus 20-át. Az összefogás megmutatta, hogy nem a szavak és álmok, hanem a tett az, ami az otthonokat újjáépítette, a tettek azok, amelyek ezt az országot, a nemzetet megújíthatják, mert Magyarországnak meg kell újulnia - fogalmazott. Az államtitkár szerint az összefogás megmutatta, hogy amikor együtt cselekszik a magyarság, akkor "magunknak teremtünk", amikor tettekben is együtt az ország, akkor erős lesz az alap, olyan, mint Szent István idején volt.

Tállai András hangsúlyozta: most csak a magyarságon, az összefogáson és kitartáson múlik, hogy sikeres legyen Magyarország. A 2010-ben megalakult Országgyűlés a Szent István-i örökségre alapozva a nemzet sorsát hosszú távra meghatározó, a társadalmi rendet megújító alaptörvényt fogadott el - utalt az új alkotmányra, mondván, István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot. Az új alkotmány méltó Szent István örökségéhez - szögezte le.

A parajdiak egy székely kaput ajándékoztak a településnek, az ünnepségen a városban turulszobrot avatnak, és utcát neveztek el a testvérvárosról.

Kapcsolódó elemek