Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajdaság: eddig több ezren tettek állampolgári esküt

Megszületett a Vajdaságban az első gyermek, aki már alanyi jogon magyar állampolgárságot kapott, miután szülei egyszerűsített honosítás során magyar állampolgárokká váltak.

Dátum: 2011-08-20 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:53.263867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kislányt, Nagy Kanász Katát szombaton látogatta meg a Szabadkai Városi Kórházban Korsós Tamás főkonzul. A kislány 4100 grammos testtömeggel és 52 centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot Szabadkán, Nagy Kanász László taxisofőr és felesége, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon dolgozó Viola első gyermekeként. A feleségéhez hasonlóan harmincesztendős férfi az MTI-nek elmondta, mintegy két hónapja tették le állampolgári esküjüket a szabadkai magyar főkonzulátuson. Az édesanya, Nagy Kanász Viola - Dudás Károly vajdasági író, publicista lánya - szombaton néhány sort is írt a konzulátuson vezetett Magyarok Könyvébe. Úgy fogalmazott: öröm, hogy magyarságukat nem csak őseiktől örökölték, hanem utódaiknak is továbbadhatják, s különösen az, hogy mindez Szent István-napján történhetett.

Korsós Tamás közölte, hogy eddig több ezer vajdasági magyar tett állampolgári esküt a főkonzulátuson. Közülük a szabadkai házaspár az első, akinek gyermeke már magyar állampolgárnak született. A diplomata közölte, a szülők a kislány anyakönyvezését a főkonzulátuson indíthatják el.

Kapcsolódó elemek