Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi: Nem szabad a szuverenitás útjáról letérni

Magyarországnak soha nem szabad a szuverenitás és a szabadság útjáról letérni, ezt szimbolizálja a Páneurópai Piknik Emlékpark - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Páneurópai Piknik 22. évfordulójára megújult létesítmény avatásán szombaton az 1989-es határnyitás helyszínén, Sopronpusztán.

Dátum: 2011-08-20 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:55.783882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A 22 évvel ezelőtti események nyomán egész Közép- és Kelet-Európában elindult az akkori rendszer bomlása - emlékeztetett a szónok. "Bátor tettekre volt szükség 22 évvel ezelőtt, és a mai nemzetközi gazdasági helyzetben is bátor tettekre van szükség" - fogalmazott a miniszter. A kormány feladatairól szólva kijelentette: meg kell valósítani azokat a programokat, amelyeket eredményeként Magyarország új korszakba léphet, és "ismét egy gyarapodó és előrehaladó ország lehet". Magyarország még nem került ki a veszélyzónából, amelybe az elmúlt nyolc év politikája vitte - elemezte a jelenlegi helyzetet a miniszter. Hozzátette: hosszú és nehéz időszak áll előttünk addig, amíg képesek leszünk a gazdasági függetlenséget teljes mértékben kiharcolni, és képesek lehetünk a hosszú távú stratégiai célok megvalósítására.

Fellegi Tamás hangsúlyozta: a kormány azért dolgozik, hogy képesek legyünk a belső fogyasztás javításával elősegíteni a gazdaság növekedését, és arra, hogy visszanyerje súlyát és szuverenitását az állami vagyon, amelyet az elmúlt két évtizedben elherdáltak. Meggyőződésünk, hogy ez az a feladat, ami leginkább meghatározza a jövő alakulását - tette hozzá. A kormányváltás óta Magyarország új politikát folytat, amelynek lényege, hogy "nem utasításokat fogadunk el külföldről, hanem partnerként viszonyulunk minden intézményhez, kormányhoz, és a velük való folyamatos egyeztetésben hozzuk meg azokat a döntéseket, amelyek a magyar nemzeti érdekek szempontjából fontosak"; erről az útról nem fogunk letérni - mondta jelentette ki Fellegi Tamás.

Kapcsolódó elemek