Helytállásért Díj a Jókai Színháznak
A révkomáromi Jókai Színház kapta meg a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői által alapított Pro Probitate - Helytállásért díjat.
Dátum: 2003-06-15 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:53.698924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A díjat a rendszerváltás óta Jókai Színház néven működő társulat és jogelődje, a Szlovákiai Magyar Területi Színház fél évszázados fennállásának alkalmából kapta. A tíz éve alapított díjat a révkomáromi Tiszti Pavilon dísztermében Tóth Tibor igazgató és a társulat örökös tagja, Ferenczi Anna vette át a szlovák parlament magyar képviselőitől.
Az ünnepségen jelen volt Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Győrffy Csaba pozsonyi magyar nagykövet és Czimbalmos Éva, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
MTI - fidesz.hu