Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hadsereg becsülete


Dátum: 2011-08-22 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:02.859678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mostanában sokszor eszembe jut: hogy Isten kegyelméből magyarnak születtünk, egyúttal katonanemzet tagjai is vagyunk. Magyar, kun, jász, székely őseink ezer esztendőn át kemény, hajlíthatatlan harcosok voltak. Az örökség kötelez… És az örökség beleég az emberbe, érkezik a születéssel, ott lappang a testünk és lelkünk rejtett zugaiban. Akinek az ősei századokon át vitéz katonák voltak, maga is részese a körforgásnak.

(...)

Megtalálni a hadsereg helyét és szerepét a magyar társadalomban, katonás erőt sugározni, kivívni a tiszteletet a Magyar Honvédség valamennyi tagjának, tovább építeni az ország védelmi képességeit, felemelt fejjel beszélni múltról és jövendőről – ebben áll a nagy titok.

Kapcsolódó elemek