Cser-Palkovics: Rendezni kell a feladatmegosztást
Az a cél, hogy az állami és önkormányzati rendszert úgy alakítsuk át, hogy magasabb minőségben tudjunk feladatokat ellátni – jelentette ki Cser-Palkovics András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. Székesfehérvár fideszes polgármestere ezzel összefüggésben leszögezte: az új önkormányzati törvényt ősszel fogadhatja majd el a Parlament.
Dátum: 2011-08-23 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:13.721249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állam és az önkormányzat közötti feladatmegosztást mindenképpen rendezni kell - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Székesfehérvár fideszes polgármestere. Az önkormányzati törvényjavaslat részletei kiderülhetnek a szeptember elejére tervezett háromnapos Fidesz-frakcióülésen. Biztos vagyok benne, hogy az egyik fő téma az önkormányzati közigazgatási rendszer átalakítása lesz – tette hozzá. Úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ezt követően megkezdődhetnek az egyeztetések, és ősszel megalkotják majd az új törvényt.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta a nagyvárosok térségi feladatainak fontosságát. Mint mondta: „látni kell, hogy szakmailag nagyon fölkészült hivatali rendszere van egy nagyvárosi önkormányzatnak”.
Az a cél, hogy az állami és önkormányzati rendszert úgy alakítsuk át, hogy magasabb minőségben tudjunk feladatokat ellátni – emelte ki a polgármester.