Gyöngyösorosziban is elindult a közfoglalkoztatás
A gyöngyöspatai közfoglalkoztatási mintaprogrammal párhuzamosan a Belügyminisztérium - ígéretéhez híven - a Gyöngyösi kistérségben újabb mintaprogramot indított - tájékoztat közleményében a Belügyminisztérium.
Dátum: 2011-08-23 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:21.618846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma 60 fő kezdte meg az erdőtelepítési munkálatok előkészítését Gyöngyösorosziban. Az Egererdő Zrt. által közfoglalkoztatottak tegnap kötelező munka- és balesetvédelmi oktatáson vettek részt. Valamennyien Gyöngyösorosziban laknak. A 60 közfoglalkoztatott munkanaponként 8 órában dolgozik. Munkabérük a jelenlegi minimálbér összege, havi bruttó 78.000 forint.
A 60 közfoglalkoztatott állami tulajdonban lévő, külterületi földeken végez erdőtelepítést előkészítői munkálatokat. A mintaprogram 2011. december 31-ig tart - olvasható a minisztérium közleményében.