Decemberben büntetőper indul Verók István ellen
December 5-én kezdődik Verók István volt terézvárosi polgármester és 13 társa büntetőpere – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a tárgyalás kitűzéséről Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője.
Dátum: 2011-08-24 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:24.856901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyészség az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan 2004-es eladásával összefüggésben a fővárosi VI. kerület korábbi MSZP-s vezetőjét, tucatnyi volt balliberális képviselőt, valamint az akkori aljegyzőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja. A büntetőeljárás adatai szerint a vádlottak vagyonkezelői kötelezettségüket és a rendeltetésszerű gazdálkodás szabályait megszegték, s ezzel legalább 127 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak. Közülük Hatvani Csaba és Tóth György jelenleg is helyi szocialista önkormányzati képviselők – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában, melyből további részleteket is megtudhat.