Karzai Berlinben
Németország hajlandó elfogadni az Afganisztánban állomásozó békefenntartó erők (ISAF) mandátumának meghosszabbítását, a feladatkör kibővítésétől azonban elzárkózik - derült ki az afgán kormányfő és a német kancellár csütörtöki berlini eszmecseréjén.
Dátum: 2002-03-14 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:33.140507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a kancellári hivatalban tartott sajtóértekezleten Gerhard Schröder közölte: Afganisztán és Németország lakossága - miként az egész világ - azt kívánja, hogy az újjáépítés szempontjából pozitív hozadékkal járjon az ázsiai ország visszatérése a nemzetközi közösségbe. "Ebből mi, németek jelentős mértékben ki akarjuk venni a részünket" - hangoztatta a német kancellár.
Szavai szerint "lehet tárgyalni" az ISAF-on belüli német katonai kontingens megbízatásának meghosszabbításáról is; ez a petersbergi megállapodás értelmében júniusban jár le. A feladatkör kiterjesztését viszont Schröder nem tekinti tárgyalási alapnak. A német erőfeszítések középpontjában Afganisztán gazdaságának talpraállítása áll - hangoztatta.
Hamid Karzai, az átmeneti afgán kormány elnöke örömmel állapította meg, hogy Németország nagy mértékben hozzájárul hazája demokratizálásához. A közigazgatás és a rendőrség kiépítéséhez nyújtott német segítség megkönnyíti az afgán nép útját az önrendelkezéshez - fogalmazott Karzai.