Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az elmúlt évek elmaradt döntéseit kell most pótolni"

Ha egy fenntartó van, egy akarat érvényesül, akkor sokkal könnyebben, gyorsabban lehet racionális döntéseket meghozni – jelentette ki Tállai András az alapfokú oktatás állami fenntartásba való vételéről szólva. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az ATV Egyenes beszéd című műsorában emellett beszélt az önkormányzati rendszer átalakításáról is.


Dátum: 2011-08-25 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:41.621685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tállai András az ATV Egyenes beszéd című műsorában

Egy idő után kevesebb forrásból lehet majd a jelenlegi szolgáltatási szintet biztosítani – jelentette ki Tállai András az önkormányzati rendszer átalakításáról szólva. A politikus hozzátette: a finanszírozás módjának részletei még kidolgozás alatt vannak.

Az egészségügyi intézmények és az alapfokú iskolák állami kézbe kerülésével kapcsolatban a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára megjegyezte: számos intézmény a működőképességének a határán van. Sokszor ütköznek az érdekek, ez hátráltatta eddig, hogy az ésszerű, szükséges döntések megszülessenek – hangsúlyozta, hozzátéve: az elmúlt években nem történtek meg a szerkezeti átalakítások, ezt pótolja most a kormány.

Ha egy fenntartó van, egy akarat érvényesül, akkor sokkal könnyebben, gyorsabban lehet racionális döntéseket meghozni – jelentette ki Tállai. Mint mondta, egységes szakmai kontroll és egységes finanszírozás jellemzi majd az új rendszert.

Az a legfontosabb, hogy olyan rendszer alakuljon ki az oktatásban, hogy minden diák, bárhol is él, megkapjon egy alapszintű oktatást – szögezte le.

Úgy fogalmazott, hogy el kell kerülni, hogy a jövőben az önkormányzat olyan feladatot kapjon majd az államtól, amit nem tud finanszírozni. Ez a gondolkodás új szemléletet jelent – fűzte hozzá.

Ha jó közigazgatási rendszert, megfelelő színvonalú önkormányzati szolgáltatásokat szeretnénk, természetes, hogy az államnak többet kell vállalnia – húzta alá a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 748, 'source_type': 'media', 'source_id': 7493, 'target_type': 'article', 'target_id': 110627, 'relation_type': 'describes'}