Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea rakétákat szállít Iránnak?

Észak-Korea légi úton szállít rakétákat Iránnak. Amerikai és dél-koreai hírszerzési források idén április óta hat alkalommal figyeltek meg észak-koreai repülőtérről felszálló iráni teherszállító repülőgépet a korábbi évi egy-két alkalommal szemben - állította a Dzsong Ang című lap.


Dátum: 2003-06-16 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:56.773059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IL-76 típusú iráni gépek által szállított konténerek az említett hírszerzési források szerint Rodong rakétákat tartalmaztak.

A dél-koreai lap szerint Észak-Korea azért tért át a légi szállításra, mert tavaly decemberben az Irak elleni katonai szövetség elfogott egy 15 észak-koreai gyártmányú Scud rakétából álló, Jemenbe irányuló tengeri szállítmányt.

Az észak-koreai Rodong típusú rakéták hatótávolsága 1300 kilométer. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy ilyen rakétákat vásárolt 1998-ban Pakisztán, és Irán szintén az észak-koreai rakétatechnológia alapján fejlesztette ki saját, 1998-ban tesztelt középhatósugarú ballisztikus rakétáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek