Szijjártó cáfolja a bankszövetség feltételezéseit
Cáfolja a miniszterelnök szóvivője a bankszövetség feltételezéseit. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a kormány éppen azért tolta ki a gyűjtőszámla törlesztését a 75. életévig, mert a bankok a devizahiteleket úgy kötötték, hogy azok 65 éves korig lejárjanak.
Dátum: 2011-08-26 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:49.810319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ezután rendelkezésre álló tíz évnek pedig bőven elégnek kell lennie a rögzített és a valós árfolyam közötti esetleges különbség miatt 3 év alatt felhalmozódott összeg letörlesztésére - mondta a szóvivő.
- 65 éves korig alapvetően lejár a devizahitel, és utána tíz év kifejezetten a gyűjtőszámlán felgyülemlett összeg törlesztésére áll rendelkezésre. Az nagyon életszerűtlen, hogy három éven keresztül egy számlán felgyűlő összeget tíz év alatt valaki ne tudjon törleszteni - jelentette ki a hírTV-nek Szijjártó Péter.