Líbia: Magyarország kész részt venni az újjáépítésben
Magyarország kész részt venni Líbia újjáépítésében, egy szabad, szuverén és demokratikus ország megteremtésében - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a líbiai felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökéhez intézett levelében.
Dátum: 2011-08-26 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:40:57.228938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter üdvözletét fejezte ki Musztafa Abdul-Dzsalílnak abból az alkalomból, hogy az "ÁNT felszabadította az észak-afrikai országot a diktatúra alól" - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t. A miniszter a levélben megerősítette, hogy Magyarország az ÁNT-t ismeri el a líbiai nép törvényes képviselőjének. Budapest már korábban felvette a kapcsolatot a szervezettel, külügyminiszteri különmegbízott által, aki Martonyi János levelét személyesen adja át Abdul-Dzsalíl elnöknek - közölte a tárca.
A Külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy a magyar kormány az Átmeneti Nemzeti Tanácsot tekinti a líbiai nép törvényes képviselőjének. A tárca - amely az ÁNT "katonai győzelme" kapcsán bocsátotta ki a közleményt - üdvözölte, hogy az ÁNT "átvette Líbia vezetését". A tárca értékelése szerint az ÁNT győzelme történelmi esély a demokratikus líbiai jogállam kiépítésének megalapozására. A Külügyminisztérium akkori közlése szerint az ÁNT külügyi vezetőjével Martonyi János márciusi egyiptomi látogatása során találkozott. A magyar diplomácia vezetője a találkozó után elküldte megbízottját Líbia második legnépesebb városába, a felkelők központjába, Bengáziba, és a Külügyminisztérium rajta keresztül hónapok óta kapcsolatot tart fenn az ÁNT vezetőivel.
A Külügyminisztérium csütörtöki háttérbeszélgetésén Hóvári János helyettes államtitkár elmondta: azért nem hozták nyilvánosságra korábban, hogy a magyar kormány március óta kapcsolatban van a felkelők vezetésével, a bengázi ÁNT-vel, mert ez esetleg ellehetetlenítette volna a tripoli magyar nagykövetség munkáját. A Külügyminisztérium a magyar diplomácia kiemelkedő sikereként értékelte a nagykövetség munkatársainak tevékenységét, akik "a bizonytalan polgárháborús helyzetben helyt álltak az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Görögország, Horvátország, Kanada és Olaszország érdekeinek líbiai képviseletében is".