Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csigatempóban épülnek az autópályák

Ilyen drágán még nem épültek autópályák Magyarországon, mint most, ennek ellenére egyelőre az eredeti ütemterveket sem tudják tartani a kivitelező fővállalkozó cégek.


Dátum: 2003-06-16 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:57.374309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lassan épül a dél-balatoni autópálya Balatonszárszó és Ordacsehi között, a kivitelezők egyelőre elmaradnak az eredeti ütemtervtől. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a nyomvonalra tervezett hidak közül több építését még el sem kezdték, és a fölmunkákkal is késnek a kivitelezők. A Szárszó 2002 Konzorcium illetékese azzal indokolta az elmaradást, hogy bizonyos szakaszokon a vállalkozók felülvizsgálják a terveket, ami némi késedelmet okoz. A húsz kilométer hosszú szakasz hatvanötmilliárd forintért épül, ami egy kilométerre számolva az eddigi legdrágább autópálya-beruházás Magyarországon.

Az M7-es Becsehely-Letenye, az M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós, valamint az M3-as Polgár-Görbeháza között épülő autópálya-szakaszok átadási határideje az eredeti szerződések szerint 2004. június 30. A szerződéseket azonban az építő konzorciumok kérésére korábban módosították, így az utak legkorábban 2004. szeptember 15-re készülnek el. Emlékezetes: az Orbán-kormány alatt elkészült ütemterv szerint a négy autópálya-szakasz 2002 nyarától épült volna, a kormányváltás miatt azonban több mint egy évvel később haladhat majd a forgalom a sztrádákon.

Ismert az is, hogy azok a fővállalkozók, amelyek érdekeltek az autópálya-építésben, 2002. júliusban egy meghívásos tenderen jóval alacsonyabb árat határoztak meg, mint ami a mostani szerződésekben szerepelt. A konzorciumok - amelyek vezetői kizárólag külföldi többségi tulajdonban lévő vállalatok - néhány hónappal később a közbeszerzési pályázaton a négy szakaszra 18,5 milliárd forinttal magasabb árajánlatot nyújtottak be a beruházó Nemzeti Autópálya Rt.-nek. Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot rendelt el, hiszen felmerült a gyanú, hogy a cégek előre egyeztették áraikat. Az árkartellre egyébként lehetőségük volt a konzorciumokat vezető fővállalkozó cégeknek, hiszen vetélytárs nélkül nyerték el a munkákat. A tenderen önállóan induló magyar tulajdonú vállalatok ugyanis az első fordulóban kiestek, a második forduló után konzorciumi tagként jutottak megbízatáshoz. Mindhárom autópálya-szakasz építése külföldi tulajdonban lévő cégek vezetésével zajlik. Az NA Rt. elnök-vezérigazgatója a 18,5 milliárdos különbséget (ennyi pénzből legalább 13 kilométer autópályát lehet építeni) a 12,5 milliárdos műszaki többlettartalommal, illetve a hatmilliárdos inflációs várakozással indokolta. Mérnökök ugyanakkor úgy nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek, hogy a 12,5 milliárd forint többletköltség rendkívül sok, figyelembe véve a ténylegesen elvégzendő munkákat. Ennyi pénz nem szükséges annak a támfalnak a megépítéséhez az M7-es autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi szakaszán, ami az újabb építési tervekben helyet kapott. Ugyancsak nem magyarázható hatmilliárd forint többletköltség a várható inflációval.

Putsay Gábor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek