Először tettek magyar állampolgársági esküt Eszéken
A horvátországi Eszéken először tettek állampolgársági esküt a határon túli magyarok, akik között két kiskorú gyermek is volt - tájékoztatott a zágrábi magyar főkonzul.
Dátum: 2011-08-27 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:00.867329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Zoltán hangsúlyozta: eddig két alkalommal Zágrábban tartottak hasonló ünnepséget, a horvátországi magyarság székhelyén azonban most először került sor eskütételre. A horvát fővárosban eddig már csaknem harmincan vették fel a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás eredményeként, a pénteki, eszéki eskütételen pedig ugyancsak közel harmincan vehették át a dokumentumot, köztük újrahonosított idősebbek és két kiskorú gyermek is. Az Eszéken élőknek és a környékbeli magyarlakta baranyai települések lakóinak rendezett ünnepséget a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) új rendezvénytermében tartották. Az eskütételi ceremónia a város által bérleményként biztosított új helyiség avatója is volt egyben.