Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bürokráciacsökkentés a Honvédelmi Minisztériumnál

A Honvédelmi Minisztérium a közeljövőben jelentős átalakítást hajt végre vezetési struktúrájában. A racionalizálás a bürokratikus szervezeteket és a háttérintézményeket érinti.

Dátum: 2011-08-27 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:01.568954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kormány programjával összhangban hamarosan sorra kerülő szervezeti racionalizálás célja a Magyar Honvédség működési hatékonyságának növelése és katonai képességeinek erősítése. Az átszervezést a tárca szakmai szempontok alapján hajtja végre. Az intézkedés a NATO parancsnoki struktúrájában végrehajtott átalakítással kapcsolatos célokat követi, az abban foglaltaknak megfelelően a katonai képességek erősödését szolgálja. Az intézkedés oka, hogy míg az elmúlt húsz évben a Magyar Honvédség létszáma jelentősen csökkent, a bürokratikus szervezet mérete egyre növekedett. A bürokrácia csökkentésétől a struktúra hatékonyabb, takarékosabb, ésszerűbb működését és a vezetési képességek erősödését várja a Honvédelmi Minisztérium.

Kapcsolódó elemek