Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült az új nemzeti drogstratégia tervezete

Elkészült az új nemzeti drogstratégia tervezete, mely hétfőtől megtekinthető a drogstrategia.hu weboldalon - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család - és ifjúságügyért felelős államtitkársága.


Dátum: 2011-08-28 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:08.115768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanezen az oldalon egy erre megnyitott fórumon lehetőség lesz arra, hogy bárki véleményezze az anyagot - teszik hozzá. A közlemény szerint a stratégia a fiatalok testi és lelki egészségfejlesztésére, a családok megerősítésére, a közösségek megtartó és formáló erejére koncentrálva kívánja erősíteni a prevenciót, de nem feledkezik meg a kábítószerfüggőkről sem. A szöveg kitér arra is, hogy ugyancsak hétfőtől indul az a széleskörű egyeztetés, melynek során szakmai, társadalmi, egyházi és civil szervezeteket, vélemény- és érdekcsoportokat szólítanak meg, hogy mondják el véleményüket. A szakma és a civil társadalom képviselői a konzultációs napokon személyesen találkozhatnak a munkacsoport tagjaival, hogy megvitassák az új nemzeti drogstratégia koncepcióját - írják.

A közlemény emlékeztet arra, hogy Téglásy Kristóf, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) levezető elnöke 2010. december 16-án jelentette be, hogy a kormány nem tartja vállalhatónak a 2009 végén az akkori kormánypártok szavazataival elfogadott nemzeti drogstratégiát, és új stratégia megalkotására készül. Ezt követően Grezsa Ferenc, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) vezetőjének irányításával felállt a 10 tagú szakmai munkacsoport, melyhez később csatlakozott Buda Béla pszichiáter professzor is.

Kapcsolódó elemek