Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes az egerszalóki hőforrásra kiírt tender

Egy nemzetközi konzorciumot vezető cég, a Plaza 213. Kft. valósíthatja meg az egerszalóki hőforrásra épülő gyógy-idegenforgalmi központot - hirdette ki a tendert elbíráló bizottság pénteken Egerben.


Dátum: 2002-03-14 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:33.443719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pályázati kiírás szerint a tender nyertesének a kijelölt 17,5 hektáros területen - az Egerszalók közelében felszínre törő hévízforrásra alapozva - három éven belül fel kell építenie egy legkevesebb 300 személyes négycsillagos szállodát, a hozzá kapcsolódó, egyszerre legalább ezer vendég által látogatható gyógyfürdővel.

Gyula Zoltán, Eger alpolgármestere közölte: a bíráló bizottság négy pályázó közül választotta ki a nyertest, a második helyezettet nem jelölték meg.

A pályázó vállalta a terület 316 millió forintos vételárának kifizetését, illetve mellette szólt, hogy az eredeti elképzelésekhez képest - amelynek megvalósítási költségét 5-6 milliárd forintra becsülték - többlet elemeket is tartalmaz a Plaza 213. pályázata.

A szerződéskötéshez 30 nap áll rendelkezésre - mondta az alpolgármester.

Czigány Gábor, a nyertes cég ügyvezető igazgatója elmondta: a konzorcium tagjai két héten belül önálló vállalkozást hoznak létre a gyógyközpont megvalósítására.

Az eredeti elképzeléseket meghaladó fejlesztést kívánnak megvalósítani, aminek együttes költsége eléri a 10 milliárd forintot.

A hőforrást - amelynek 400 méterről feltörő 70 fokos vize elsősorban reumatikus és gyomorpanaszok kezelésére, illetve rehabilitációra alkalmas - 1961-ben fedezték fel olaj után kutató geológusok.

Eger és Egerszalók önkormányzata a hőforrás hasznosítására gazdasági társaságot hozott létre; ez a cég szolgáltatja majd a vizet a gyógyfürdő és a gyógyszálló üzemeltetéséhez.

Kapcsolódó elemek