Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztázó viták kellenek


Dátum: 2011-08-29 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:13.972916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Látnunk kell, hogy az elmúlt harminc év elegendő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a neoliberális gazdaságfilozófia nem hozta meg azt a hatékonyságnövekedést, amit hívei ígértek. Erre jó példa, hogy 2000-ben az Európai Unió akkori vezetői egy lisszaboni találkozójukon azt a célt tűzték ki, hogy 2010-re az Európai Uniónak "a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely képes arra, hogy fenntartható gazdasági növekedés mellett több és jobb munkahelyeket és nagyobb szociális kohéziót biztosítson". E cél megvalósításának legfőbb eszköze a versenyképességet elősegítő strukturális reformok (értsd: a jóléti kiadások lefaragása, a munkafeltételek rontása) és a belső piac telejesítése (a szolgáltatások területére) lett volna. Ezzel szemben az eredmény: az elmúlt évtizedben az unió évi átlagos 1,3 százalékos növekedésével a világ leglassabban fejlődő térsége lett, a munkanélküliség magas szintje és a társadalmi feszültségek egyre erőteljesebb kiéleződése mellett.

Kapcsolódó elemek