Változik a lakásfenntartási támogatás rendszere
Az önkormányzatokon keresztül kérhető, része a fűtési támogatás is, összege 2500-7900 forint - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a szaktárca helyettes államtitkára.
Dátum: 2011-08-29 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:15.473708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Augusztus 31-ével megszűnik a szociális alapú gáz-és távhő-ártámogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba. Azt szeptember 1-jétől az önkormányzatokon keresztül lehet igényelni, és része lesz az eddigi fűtési támogatás is, amit a fával, szénnel, vagy más módon fűtők is igényelhetnek. A rezsitartozás nem akadály.
A rászorulók 2500 és 7900 forint közötti összeget kaphatnak, az önkormányzatok megvizsgálhatják majd a jogosultságot, az egy főre eső jövedelem mellett szempont lesz a család nagysága és a lakás, ház mérete is. Ennek alapján, egy elismert lakásfenntartási összeget alapul véve állapítják meg a jogosultságos és az összeget - mondta el a Kossuth Rádió reggeli műsorában Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára. A támogatást mindenkinek újra kell igényelnie.
A lakásfenntartási támogatásra az idei költségvetés mintegy 22 és fél milliárd forintot biztosít, a támogatás akár közvetlenül a szolgáltatókhoz is kerülhet. A nagycsaládosok egy másfajta számítás alapján továbbra is jelentős támogatást is kapnak.