Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emberi körülményeket és munkalehetőséget kínálnak a hajléktalanoknak

A hajléktalankérdés kettős megoldást kíván, mert egyrészt szociális, másrészt "igenis rendészeti probléma, mert a hajléktalanok egy része egyértelműen radikalizálódik" - jelentette ki a főpolgármester hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-08-29 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:18.353621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István felvetette, hogy ha most ennyire megoldatlannak és súlyosnak ítélik a hajléktalanproblémát, akkor az előző városvezetés "mi a fészkes fenét csinált 20 évig, hogyha itt tartunk, hogy még mindig az aluljáróból kell kiköltöztetni a hajléktalanokat?" A városvezető szerint a kérdés nemcsak szociális, hanem rendészeti probléma is, amire példaként említette a csepeli esetet. A Csepelen augusztusban talált elásott holttestek ügyével hajléktalanokat hoztak összefüggésbe.

Tarlós István úgy fogalmazott: "ha azt akarják, hogy Magyarországon is olyan állapotok következzenek be, mint más olyan államokban, ahol mindenki elborzad, ha a hírekben látja, hallja, olvassa, hogy mi történt, akkor tessék csak heccelni, tessék csak uszítani, azt mondani, hogy itt embertelenül kezelik a kérdést, tessék azt mondani, hogy a hajléktalanproblémának semmi köze nincs a rendészethez, aztán majd lesznek ilyen csepeli esetek meg elásott emberek időnként."

"Létezik olyan, hogy hajléktalanbűnözés, ha tetszik, ha nem" - jelentette ki a főpolgármester, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ha hajléktalan bűnözik, az ugyanolyan, mintha bárki más tenné ezt. Tarlós István az aluljárókat érintő szigorítással kapcsolatban elmondta: valószínűleg nem attól lett hatezer hajléktalan Budapesten, hogy "120 hajléktalannak nem engedtük, hogy életvitelszerűen használja az aluljárókat". Jelezte: ezt a jövőben sem fogják engedik meg. Ismertetése szerint a Társadalmi Megbékélés Programjában érintett 120 emberből 86-an elfogadták az ellátást, elhelyezést.

Valamit kezdeni kell a "hajléktalantanyákkal" is - mondta -, a csepeli sem fél éve van ott, hanem évek óta, akárcsak a Ferihegyi út mentén található telep. A városvezető tájékoztatása szerint három nagy épületet újítanak fel egyidejűleg a hajléktalanság mérséklésére. Ezek egyike a salgótarjáni úton, két másik pedig Budán, a Rév utcában található. Mint mondta, emberi körülményeket és a főváros cégeinél munkalehetőséget kínálnak az érintetteknek. Jelezte: nem várható el, hogy a főváros lakást adjon a hajléktalanoknak és "tökéletesen munkaképes emberektől ne várja el cserébe, hogy dolgozzanak".

Kapcsolódó elemek