Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bővülő kerékpárúthálózat Dunakeszin

Új, összesen 3,14 kilométer hosszú kerékpárutat vehettek birtokukba a Dunakeszin és környékén élők, miután befejeződtek a Fő úton és a Liget utcában az építési munkálatok - közölte Berényi Éva, a helyi önkormányzat projektmenedzsere.


Dátum: 2011-08-30 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:22.645869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagyrészt uniós forrásból finanszírozott beruházás csaknem 140 millió forintba került. Berényi Éva tájékoztatása szerint a bordó felfestésű új kerékpárút a 2-es főút Budapest felőli bevezető szakaszán, a Szent István úti csomópontnál indul, és a Liget utcáig húzódik, majd folytatódik a Liget utca teljes hosszában. A beruházáshoz uniós pályázaton több mint 111 millió forintot nyert az önkormányzat, az összeget 27,8 milliós önrésszel egészítették ki - tette hozzá a projektmenedzser. A pénzből a 3,14 kilométer hosszú kerékpárúton kívül több mint 100 biciklitámaszt is építettek, négy új gyalogátkelőhelyet és több mint 30 autóparkolót létesítettek - mondta Berényi Éva. A városban tavaly ősszel a Fóti út mentén építettek ki több kilométeren kerékpárutat.

Kapcsolódó elemek