A BKV finanszírozhatóságát hosszú távon is biztosítani kell
A kormány teljesítette az ígéretét, és a főváros először a tízmilliárdos, majd a kilencmilliárdos támogatást is megkapta- mondta Tarlós István a BKV finanszírozásával kapcsolatban a Rájátszásban. A főpolgármester a műsor vendégeként beszélt többek közt a héten bemutatott zöld könyvről, illetve a budapesti közüzemi cégek visszavételéről is.
Dátum: 2011-08-30 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:26.879931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető kifejtette: kormányhatározat született a közlekedési cég hetvennyolcmilliárdos adósságának átvállalásáról is ebben az évben. Azonban a főpolgármester kétségeinek adott hangot, hogy idén még ez teljesülni fog, de azt is megértéssel fogadná. Ezzel összefüggésben Tarlós felhívta a figyelmet, hogy a kabinet húszezermilliárdos államadóssággal vette át a kormányrudat elődjétől.
Szavai szerint ezzel szemben sokkal fontosabb kérdés az, hogy a BKV hosszú távú finanszírozása megoldható legyen. Tarlós bizakodásának adott hangot, hogy létrejön a MÁV-ot, a Volántársaságokat és a BKV-t tömörítő Nemzeti Közlekedési Szövetség. Így az összes cég gazdálkodása hatékonyabbá válhatna, és a fővárosi közlekedési vállalat finanszírozása megoldódna – mutatott rá a városvezető.
A dokumentumban azt rögzítették, amit eddig elért a főváros új vezetése - válaszolta Tarlós a Rájátszás kérdésére a fővárosi ügyeket összefoglaló zöld könyvvel kapcsolatban. Ezzel összefüggésben a városvezető emlékeztetett a fehér könyvre, melyben az előző vezetéstől örökölt helyzetet foglalták össze.
Rengeteget dolgozott egy szakmai bizottság Fodor István, a Budapesti Városüzemeltetési Központ igazgatótanácsa vezetőjének irányításával, közel vagyunk a megoldáshoz. Minden esélyünk megvan arra, hogy egy lényegesen kedvezőbb konstrukcióban lehessen működtetni ezeket a vállalatokat – fejtette ki Tarlós a fővárosi közműcégek visszaszerzésével kapcsolatban.
Az Alstom-ügyről szólva a főpolgármester hangsúlyozta: az új városvezetés hatalmas eredményt ért el az új szerződés megkötésével, nem mellesleg azt a harmincmilliárdos bankgaranciát is visszaszerezte, amit a szerelvénygyártó cég már majdnem elvitt.
A főváros jelenleg az iparűzési adón kívül egyetlen adófajta kivetésére sem jogosult, és - különös tekintettel a fővárosi közösségi közlekedés állapotára - ez egy tarthatatlan helyzet – mondta a városvezető. Hozzátette: ezért javasolják azt, hogy legyen egy egységes, a gépjárműadót felváltó közlekedési adó, mely teljes mértékig a fővároshoz folyna be. Ezzel összefüggésben Tarlós megjegyezte: a befolyt összeget az önkormányzatnak a budapesti közösségi közlekedésre kellene fordítania.