Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptember 1-től igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya

Az agrárszektorban működő kis- és középvállalkozókat támogatni hivatott folyószámlahitel keretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa pedig 25 millió forint; a konstrukcióhoz a magyar állam 2 százalékos kamattámogatást és kezességi díjtámogatást biztosít - mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter keddi sajtótájékoztatóján. Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára ugyanitt kijelentette, ez a támogatás egy kifejezetten versenyképes, a gazdálkodók számára előnyös hitelkonstrukciót tesz lehetővé. Hozzáfűzte, a konstrukcióban sikerült olyan megoldást találni, amely segíti az esetlegesen fedezetproblémákkal küszködő gazdálkodók hitelhez jutását.


Dátum: 2011-08-30 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:27.989107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekas Sándor szavai szerint az Agrár Széchenyi Kártya igénylésével egy új korszak kezdődik a magyar mezőgazdaság történetében. Egy olyan új eszközről és hitellehetőségről van szó, amely segít visszaállítani a magyar agrárium gazdasági erejét – mondta a miniszter. Az elképzelés megvalósításához az előző kormányok esetében hiányzott a szándék, a nemzeti együttműködés kormánya a Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen ért el eredményt ebben a vonatkozásban, elkötelezettségét tettekkel is bizonyította – emelte ki.

Fazekas Sándor röviden összefoglalta az Agrár Széchenyi Kártya lényegét, miszerint a kormány ezzel az agrárszektorra szabott egyedi hitellehetőséggel a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad-, és halgazdálkodással foglalkozó őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozásként működő kis- és középvállalkozások pénzügyi helyzetén kíván segíteni. Kifejtette: az egy, kettő, vagy három éves lejáratú folyószámlahitel hitelkeretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa pedig 25 millió forint; a konstrukcióhoz a magyar állam 2 százalékos kamattámogatást és kezességi díjtámogatást biztosít. Az Agrár Széchenyi Kártya szeptember elsejétől igényelhető – tette hozzá.

Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, a mezőgazdaság olyan ágazat, amely folyamatos finanszírozást kíván. Úgy fogalmazott, a banki hitelezés környezeti változásai mindenképpen igénylik, hogy a magyar kormányzat hatékony eszközökkel támogassa a gazdálkodókat. Ilyen eszköz az Agrár Széchenyi Kártya - mutatott rá.

Kiemelte: ez a támogatás egy kifejezetten versenyképes, a gazdálkodók számára előnyös hitelkonstrukciót tesz lehetővé. Hozzáfűzte, a konstrukcióban sikerült olyan megoldást találni, amely segíti az esetlegesen fedezetproblémákkal küszködő gazdálkodók hitelhez jutását.

Feldman Zsolt kedvezőnek nevezte azt a hitelmaximumot, amelyhez a termelők hozzájuthatnak. Elmondta azt is:

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, az Agrár Széchenyi Kártyát országszerte, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a KA-VOSZ több mint 100 irodájában lehet igényelni.

Megemlítette: egyelőre az OTP és a Volksbank kapcsolódott be az Agrár Széchenyi Kártya  hitelfolyósításba, a későbbiekben folyamatosan csatlakozni fognak a programban részt vevő további pénzintézetek.

A vezérigazgató hangsúlyozta, az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció kialakításánál figyelembe vették az agrárszektorra vonatkozó szigorú uniós támogatási szabályokat.

Az Agrár Széchenyi Kártyáról bővebb információt

talál.

Kapcsolódó elemek