Bővült a Fertő-Hanság Nemzeti Park kerékpárút-hálózata
Újabb szakasszal bővült a Fertő-Hanság Nemzeti Park kerékpárút-hálózata - áll a Nyugat-Magyarországi Fejlesztési Ügynökség keddi közleményében.
Dátum: 2011-08-30 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:34.043154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program 371 millió forintos költségéből 315 milliót az Új Széchenyi Terv pályázatából fedeztek; az út az EuroVelo hálózat 13-as számú, Vasfüggöny kerékpárútjának része. A most elkészült hat kilométeres szakasz mellett további 18 kilométernyit tábláztak ki, valamint nyolc pihenőhelyet alakítottak ki. A beruházással megteremtődik a Hanság és az Alpokalja közötti kerékpáros kapcsolat; ennek legfőbb célja egy komplex turisztikai rendszer kiépítése - áll a közleményben.