Hatályba lép a bírákat képzésre kötelező szabályozás
Csütörtökön lép hatályba a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló, tavaly decemberben elfogadott törvénynek az a rendelkezése, amely kötelező képzést ír elő a bíráknak.
Dátum: 2011-08-30 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:53.963136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bírák jogállásáról szóló törvényt módosító rendelkezés szerint a bíró köteles az ítélkező tevékenység gyakorlásához szükséges rendszeres továbbképzésen részt venni, és ötévente az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szabályzatában előírt képzési kötelezettség teljesítését igazolni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Ha nem tesz eleget a képzési kötelezettségnek, soron kívül vizsgálatot kell elrendelni, magasabb bírói álláshelyre pedig nem nyújthat be pályázatot. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a képzés rendszerének és a képzési kötelezettség teljesítésének szabályait az OIT-nak kell szabályzatban meghatároznia. Szűcs Péter, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: a szabályozásról októberben fog határozni a testület.