Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétmilliárd forintból újítaná fel Gyula városa az Almásy-kastélyt

Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta: a több mint tíz éve üresen álló barokk stílusú, és műemléki védettséget élvező ingatlan az állam tulajdonában van, ám a vagyonkezelői jogokat az idén megkapta Gyula városa. A kastély felújítását azonban csak sikeres pályázat segítségével tudja megoldani az önkormányzat, mert a költségek elérik a kétmilliárd forintot.

Dátum: 2011-08-30 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:54.310120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A városvezető kifejtette: elkészült a pályázati dokumentáció és a megvalósíthatósági tanulmány, s ennek alapján, siker esetén a barokk kor hétköznapjait, életmódját és kultúráját mutatnák be a felújított kastélyban.

Az önkormányzat abban reménykedik, hogy sikerrel szerepel egy régiós, az unió által is támogatott tenderen, s ha nyer, akkor biztosítja a saját forrást is.

Kapcsolódó elemek