"Azt szeretnénk üzenni, hogy van remény a kilábalásra"
December elején a kormány elé kerül a Nemzeti Drogstratégia – hangzott el Téglásy Kristóf, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság ifjúságügyi főosztályvezetőjének és dr. Grezsa Ferencnek, a stratégiát előkészítő szakértői munkacsoport vezetőjének közös keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-08-30 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:41:55.040946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Téglásy Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy a 2009-ben elkészített drogstratégiát nem tekintik irányadónak, hanem egy új elkészítését tűzték ki célul. Ennek eredményeképpen 2011. április 29-én egy tizenegy fős szakmai munkacsoport alakult meg dr. Grezsa Ferenc vezetésével – szögezte le a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság ifjúságügyi főosztályvezetője. Mint mondta, ezek a szakemberek „valóban értik és érzik azt a problémát, amit a kábítószer jelent ma Magyarországon”. Az egyik legutóbbi felmérés alapján elmondhatjuk, hogy a 2006-os és 2007-es adatokhoz képest a gyermek- és fiatalkorúak között 150 százalékkal nőtt a kábítószert használók vagy legalább egyszer kipróbálók aránya – emelte ki.
December elejére kerülhet a kormány elé a Nemzeti Drogstratégia, ezt követően az Országgyűlés dönthet majd az ehhez kapcsolódó határozatról – jelentette ki Téglásy, hozzátéve: ezután három hónapon belül be kell nyújtani azt az akciótervet, amely a konkrét forrásokat és cselekvési terveket tartalmazza majd.
A főosztályvezető leszögezte, hogy elindult egy háromlépcsős szakmai egyeztetés. A www.drogstrategia.huhonlapon létrejött egy ezzel kapcsolatos fórum, levélben fordultunk több száz civil és egyházi szervezethez, valamint konzultációs napokat is szeretnénk tartani – jelentette ki.
December elejére kerülhet a kormány elé a Nemzeti Drogstratégia, ezt követően az Országgyűlés dönthet majd az ehhez kapcsolódó határozatról – jelentette ki Téglásy, hozzátéve: ezután három hónapon belül be kell nyújtani azt az akciótervet, amely a konkrét forrásokat és cselekvési terveket tartalmazza majd.
A főosztályvezető leszögezte, hogy elindult egy háromlépcsős szakmai egyeztetés. A www.drogstrategia.huhonlapon létrejött egy ezzel kapcsolatos fórum, levélben fordultunk több száz civil és egyházi szervezethez, valamint konzultációs napokat is szeretnénk tartani – jelentette ki.
Dr. Grezsa Ferenc a munkafolyamatról szólva leszögezte: igyekeztek minél szélesebb körből összegyűjteni az észrevételeket. Hangsúlyozta, hogy nem egy elkészült anyagot véleményeztettek a szakmai és civil szervezetekkel, egyesületekkel, hanem összegyűjtötték a korábbi tapasztalatokat. Ezt összevetettük a meglévő európai drogstratégiákkal – fűzte hozzá stratégiát előkészítő szakértői munkacsoport vezetője.
Úgy fogalmazott, három szempontból is újszerű a Nemzeti Drogstratégia. A drogkérdést nem választottuk el az egyéb szenvedélybetegségektől és a lelki egészségi állapot javításától – hívta fel a figyelmet. Az is újdonság, hogy a drogkérdéshez az egészség felől közelítünk – tette hozzá. Mint mondta, a közösségekben meglévő védőhatások miatt nem lesz mindenkiből kábítószerhasználó, holott a lehetősége meglenne rá. Ezeknek a védőmechanizmusoknak a felerősítése nagyon fontos – szögezte le. Dr. Grezsa Ferenc harmadikként a felépülésközpontú megközelítés hangsúlyozását nevezte meg. Véleménye szerint ez nemcsak a függőknek, hanem a környezetük számára is elengedhetetlen fontosságú. Azt szeretnénk üzenni, hogy van remény a kilábalásra – húzta alá.
Téglásy Kristóf újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a drogprevencióra 2011-ben ugyanannyit fordítanak, mint az előző évben, csak más megosztásban.
A stratégia tervezete a designer drogok kérdésére is komoly hangsúlyt fektet, problémát jelent ugyanakkor, hogy a szabályozás lemarad az új szerek előállításától és forgalmazásától – reagált Dr. Grezsa Ferenc az ezzel kapcsolatos felvetésre. Téglásy ezzel kapcsolatban megjegyezte: a megoldást az jelentené, ha az egyes anyagokat a törzsképletük alapján határoznák meg.
A gyermekaddiktológia helyzetére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Dr. Grezsa Ferenc rámutatott: negyven éve megoldatlan kérdés az országban, éppen ezért elengedhetetlen, hogy kiépítsék ennek teljes rendszerét.