A CDI főtitkára cáfolja a szélsőséges véleményeket
Antonio López-Isturiz, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) végrehajtó titkára és az Európai Néppárt (EPP) főtitkára rövid közleményt adott ki, amelyet tisztázásnak szánt a CDI végrehajtó bizottságának legutóbbi lisszaboni ülésén A polgári és politikai jogok helyzete Magyarországon címmel elfogadott határozatához.
Dátum: 2003-06-16 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:01.255774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóközleményben a CDI tagadja, hogy határozata diktatúrának bélyegezte Magyarországot. Kifejezte viszont a CDI aggodalmát a magyarországi politikai helyzet miatt, amely a Kereszténydemokrata Internacionálé megítélése szerint "jelentősen romlott a legutóbbi parlamenti választások óta". A végrehajtó bizottság határozatával a "CDI meg akarja bélyegezni a magyarországi tömegtájékoztatási eszközöknek a magyar kormányzati érdekek nyomása alatt kialakult helyzetét Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a CDI alelnöke és a Fidesz, e nemzetközi szervezet tagja tájékoztatásai alapján". A közlemény végül leszögezi, hogy a CDI nem vádolta sem a magyar kormányt, sem a magyar népet azzal, hogy ne lenne demokrácia, továbbá nem kíván beavatkozni az országban zajló vitákba sem, a magyarországi politikai helyzetre vonatkozó információit a Fidesztől meríti.
A CDI-főtitkár irodája Brüsszelben hangsúlyozta, hogy ezt a sajtóközleményt a végrehajtó bizottsági határozat nyomán a magyar sajtóban és közéletben elhangzott megállapításokra és polémiára válaszul adta ki, és cáfolni kívánt vele bizonyos szélsőséges véleményeket.
A felvilágosításokat a főtitkár ezzel a maga részéről lezártnak tekinti, azaz nem kíván válaszolni e határozat vagy általában a határozatok megszületésére vonatkozó konkrét kérdésekre.
MTI - fidesz.hu