Tarlós: A budapestiek azt várják, hogy rend legyen + videó
Budapest a közeljövőben nem lesz képes arra, hogy teljes körűen megoldja a hajléktalanproblémát – erről Tarlós István beszélt az Egyenes Beszédben. A főpolgármester hozzátette: ez annak is köszönhető, hogy van olyan önkormányzat, amelyik vonatjegyet ad a hajléktalanoknak, és felküldi őket a fővárosba, hogy ott próbáljon szerencsét. A főpolgármester szerint radikalizálódnak a hajléktalanok, a legriasztóbb a csepeli mészárlásban játszott szerepük.
Dátum: 2011-08-31 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:03.572549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós István szerint a radikalizálódás évekkel ezelőtt kezdődött, csak eddig elhallgatták, a budapestiek viszont azt várják, hogy rend legyen. Vissza kell vezetni ezeket az embereket a társadalomba, ennek érdekében három épületet újítanak fel, aminek köszönhetően 800-900 emberrel többet tudnak befogadni, magyarázta Tarlós, aki Horváth Csaba kijelentésére - miszerint Tarlós István a saját maga által generált problémákat oldotta meg az elmúlt 10 hónapban - úgy reagált: ez egy szenilis csapongás.
Az Alstom metrókocsik engedélyeztetésével kapcsolatban azt mondta Tarlós: a cég már változtatott a fékrendszeren, de a típusengedély kiadása a hatóság ügye.