Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházi ingatlanok: az átadás-átvétel hosszú folyamat

Még jó néhány kérdés van, amelyet rendeznünk kell, mielőtt a kormánynak átadnánk a kórházakat, itt csak maga az elképzelés "stabilizálódott", a módja "még picit nyitva van" - válaszolta Tarlós István főpolgármester az MTI kérdésére szerdán azzal összefüggésben, miért vonta vissza a kórházak állami kézbe adásával kapcsolatos közgyűlési előterjesztést.

Dátum: 2011-08-31 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:05.168749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A főpolgármester újságírók előtt elmondta: az átadás-átvétel hosszú folyamat még, hiányzik egyebek mellett az a jogszabály, amely az ingatlanok átadását lehetővé tenné. "Ennek a jogszabálynak a megszületéséig még nem tudunk semmilyen megállapodást megkötni" - tette hozzá. Jelezte azt is, vannak még olyan "járulékos", nem közvetlenül a gyógyítással összefüggő ingatlanok, amelyeket nem kíván a főváros átadni. Tarlós István arról is beszámolt: a főváros ragaszkodik a kórházak adósságállományának átvállalásához, és ahhoz, hogy a folyamatban lévő pályázatok további költségeit az állam viselje. A főpolgármester álláspontja szerint korai még azt mondani, hogy ez az ügy befejezett, ugyanakkor a kapacitáskihasználástól kezdve egészen a beszállítói problémák rendezéséig van létjogosultsága a koncepciónak.

A városvezető luxusnak nevezte, hogy van olyan fővárosi kórház, ahol "kis túlzással XIX. századi körülmények között operálnak, míg például a Honvéd Kórházban 16 korszerű műtő van, és ezek közül állandóan csak négyet vagy ötöt használnak". A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyalt volna a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal történő megállapodás aláírásáról 12 fővárosi tulajdonú kórház állami kézbe adásáról, az előterjesztő, Tarlós István azonban visszavonta az erről szóló indítványt.

Kapcsolódó elemek