Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érkezhetnek uniós pénzek az árvízi helyreállításra

A Belügyminisztérium közlése szerint a megállapodás értelmében az Európai Unió Szolidaritási Alapjából érkezhet támogatás az árvízi helyreállítási munkállatokra.


Dátum: 2011-08-31 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:05.550533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szolidaritási alapot az Európai Tanács azért hozta létre, hogy jelentős természeti katasztrófát követően, a tagállami szolidaritás alapján, pénzügyi támogatással segítse a természeti csapás sújtotta területek helyreállítását. A tavaly május közepétől többször előforduló rendkívüli időjárás okozta ár- és belvízi károk enyhítéséért a kormány 2010 júliusában kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Szolidaritási Alap forrásainak mobilizálásáért; Magyarországnak mintegy 22,5 millió eurós támogatást ítéltek meg az alapból. A megközelítőleg 6,4 milliárd forintnak megfelelő támogatás a kormány döntése értelmében kizárólag olyan, a központi költségvetésből már kifizetett tételek megtérítésére használható fel, amelyek 2010. május 15-ét követően a veszélyhelyzethez kapcsolódó helyreállítással összefüggésben merültek fel - olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Kapcsolódó elemek