Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

40 százalékkal nőtt az elsőéves főiskolai hallgatók száma Zalaegerszegen

Az idén mintegy 40 százalékkal több elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait Zalaegerszegen, mint  tavaly; a város három felsőoktatási intézményébe összesen 455 diák nyert felvételt - közölte Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.

Dátum: 2011-08-31 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:08.436078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A fideszes alpolgármester azt mondta, a zalaegerszegi önkormányzat kiemelt stratégiai célként kezeli a felsőoktatás működését és fejlesztését a városban. Az idei költségvetésben 113 millió forintot fordít a felsőoktatás fejlesztésére, mert a megyei jogú város számára fontos, hogy minél több hallgató vehessen részt minőségi oktatásban. 

Solt Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Karának dékánja szerint a hallgatói létszámnövekedés a zalaegerszegi karrá válásnak és a piaci megítélésnek köszönhető. A piaci szereplők - munkahelyek, munkaadók - jó véleménnyel vannak a képzés minőségéről, megítélésük szerint a dunántúli gazdasági felsőoktatási képzőhelyek között a zalaegerszegi az első helyen áll.

Csidei Irén, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Zalaegerszegi Képzési Központjának igazgatója kiemelkedőnek tartja, hogy az elmúlt évek csökkenő hallgatói létszáma után az idén jóval több főiskolai hallgató kezdheti el tanulmányait Zalaegerszegen: a tavalyi 69 elsőéves után az idén 156 diák, ami 126 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Az igazgató szerint a hallgatói létszámnövekedés részben a város és a megye részvételével történt összefogásnak is köszönhető, ami még tavasszal kezdődött el. 

Varga Mihály, a Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetének igazgatója is biztatónak értékelte a jelentkezők számát. A műszaki képzésben 30 százalékkal nőtt a hallgatói létszám, így összesen 45 elsőéves hallgató kezdi el a tanévet Zalaegerszegen.

A létszám a régió, a gazdaság elvárásához igazodik. A térségben nagy igény van a műszaki végzettségű szakemberekre, a gazdasági növekedéshez pedig a műszaki képzésnek kell támogatást adnia - mondta.

Kapcsolódó elemek