Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Martonosi György a makói Fidesz-elnök

A nyitás és a megújulás jegyében tartott tisztújító taggyűlést a napokban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség makói szervezete.


Dátum: 2003-06-16 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:01.850241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A párt makói szervezete négytagú, jelentős részében új összetételű elnökséget választott. A testületben Orosné Spák Hedvig pedagógus, Farkas Éva pedagógus, Halmágyi Pál múzeumigazgató, illetve a vezetésben korábban is komoly munkát végző Szabó Sándor József gazdálkodó, önkormányzati képviselő kapott helyet. A szervezet elnöke ismét Martonosi György parlamenti képviselő lett, akit tartózkodás és ellenszavazat nélkül választottak meg.

A Délmagyarország Martonosi Györgytől megtudta: bár sokan vannak, akik retorzióktól tartva nem mernek belépni a Fideszbe, csupán rokonszenvüket merik kifejezni, mégis gyarapszik a taglétszám. A szövetséghez az elmúlt napokban többek között olyan Makón és környékén jól ismert emberek csatlakoztak, mint például dr. Tiszlavicz László főorvos vagy az apátfalvi művelődési ház igazgatója, Móricz Ágnes.

A pártban a nyitással egy időben a tagozatok megszervezése is elkezdődött; lesz női, nyugdíjas, munkavállalói és alkalmazotti, önkormányzati, falusi, zöld és gazdatagozat is.

Az utóbbi szervezésével megbízott alelnök, Szabó Sándor József hangsúlyozta: különösen a kisgazda érzelmű, a közélet iránt továbbra is érdeklődő helybelieket várják soraikba. A szövetség Makó térségi szervezete céljául egyébként azt tűzte ki, hogy az év végéig megháromszorozza, több mint százfősre növelje taglétszámát.

Szabó Imre - Délmagyarország

2002. június 14.

Kapcsolódó elemek