Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkva Mars-expedíciót tervez

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésének befejeződése után az orosz űrkutatásban megkezdik a majdani Mars-expedíció résztvevőinek kiválogatását és felkészítését.


Dátum: 2003-06-16 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:02.139432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Vaszilij Ciblijev vezérőrnagy, az oroszországi űrhajós kiképzőközpont első igazgatóhelyettese közölte hétfőn. Elmondta, hogy az űrhajósok mellett orvosok, geológusok, biológusok és más tudományágak képviselői is repülnek a vörös bolygóra, mégpedig egy, jelenleg az ISS építése és működtetése során használt orosz Szojuz TMA űrhajó fedélzetén. Ez a típus lehetővé teszi a korábbinál magasabb asztronauták világűrbe juttatását: a jelöltek egészen 190 centiméteres testmagasságig jelentkezhetnek a feladatra.

Bővíteni kívánják azoknak a körét, akik űrutazásra jelentkezhetnek. A jelenlegi gyakorlat az, hogy Oroszországban a légierő pilótái, valamint az orosz űrkutatási hivatallal, a Roszaviakozmosszal kapcsolatban álló kutatóintézetek, vállalatok munkatársai jelentkezhetnek űrexpedícióra. A Mars-utazás esetében azonban valószínűleg az amerikai gyakorlatot alkalmazzák, vagyis bárki jelentkezhet, aki megfelel a követelményeknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek