Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hét órán keresztül faggatták Bajnait az ügyészségen

Másfél év elteltével ismét tanúként hallgatta ki a sukorói kaszinóváros ügyében Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, a Gyurcsány-kormány gazdasági miniszterét a Központi Nyomozó Főügyészség.


Dátum: 2011-09-01 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:16.114082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus autóval távozott, az épület előtt várakozó újságírók így nem tehettek fel neki kérdéseket. A Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében azt írta, hogy ezúttal is részletes tájékoztatást adott a beruházáshoz kapcsolódó kormányzati egyeztetésekről és döntésekről. Megemlítette azt is, hogy az állam az ő miniszterelnöksége idején támadta meg a telekcserét a bíróságon, kérve az eredeti állapot helyreállítását.

Szerinte az államot nem érheti kár, mert a bíróság vagy jogszerűnek találja a cserét, vagy elrendeli az eredeti állapot helyreállítását. Ugyanígy érvelt egyébként Bajnai Gordon pénzügyminisztere, Oszkó Péter is. Az ügyészség szerint a telekcsere 1,3 milliárd forintos vagyonvesztést okozott a magyar államnak.

Kapcsolódó elemek