A nemzeti parkok szerződéseit vizsgálja Budai
Az elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztos vizsgálja az egyes Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosítására kötött megállapodásokat; elsőként a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt, és túlnyomórészt haszonbérbe adással hasznosított, védett, illetve védelemre tervezett 78 ezer hektáros terület használati viszonyát világítja át.
Dátum: 2011-09-01 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:30.871352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánybiztosság a jóváhagyott vizsgálati programja alapján megkezdte azon állami tulajdonú termőföldekre vonatkozó szerződések átvilágítását, amelyek hasznosításáról nem közvetlenül a magyar állam tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, hanem a földterületek vagyonkezelője gondoskodik - közölte Budai Gyula az MTI-vel csütörtökön. Hozzátette: ennek keretében vizsgálatot indítottak többek között az egyes Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosítására különböző jogcímeken kötött megállapodások tekintetében.
Elsőként a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt, és túlnyomórészt haszonbérbe adás útján hasznosított, mintegy 78 ezer hektár kiterjedésű védett, illetve védelemre tervezett terület használati viszonyát érinti az átvilágítási tevékenység - áll a közleményben. A vizsgálat kiterjed a használatba adás körülményeire, az erre vonatkozó jogszabályi előírások maradéktalan betartásának, továbbá a szerződések időtartamának és feltételeinek, a használó által fizetett ellenérték megfelelőségének és a megállapodásban foglaltak teljesítésének ellenőrzésére, a földterületek művelésének és a specifikus természetvédelmi követelmények érvényesülésének értékelésére - ismertette Budai Gyula. Tájékoztatása szerint a kormánybiztosság a közeljövőben egyéb állami szervek kezelésében álló ingatlanok továbbhasznosításának körülményeit is felülvizsgálatát tervezi.