Képviselők a balatoni horgászokért
A balatoni országgyűlési képviselők szeretnék elérni, hogy az illegális csónakkikötők közül annyi kapjon fennmaradási engedélyt, amennyi a horgászok számára kell. A probléma megoldatlansága miatt az északi parti Örvényesen pecázók mintegy harminc autóval és csónakokkal elzárták a 71-es főút egyik sávját.
Dátum: 2003-06-16 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:02.718320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy éve alakult meg a parlamenti képviselők balatoni csoportja, s most a kormánypárti és ellenzéki honatyák egyaránt szorgalmazzák a csónakkikötők legalizálását. Az országgyűlés területfejlesztési bizottsága azonban egyelőre megakadályozta a téma napirendre kerülését. A hétvégén tüntető örvényesi horgászok a miniszterelnökhöz fordulnak, hogy segítsen megoldást találni a gondjukra.
A csónakkikötők nagy részét egykor a nádasokban alakították ki. A környezetvédelmi, a nád-, valamint a Balaton-törvény azonban tiltja ilyen létesítmény használatát. Örvényesen három illegális kikötőt használnak, amelyekben összesen 150 csónak áll. A probléma általános a Balatonon, hiszen a csaknem ötven csónakkikötő közül csak öt rendelkezik engedéllyel.
A rendőrség szerint a horgászok követelése elfogadhatatlan. A politikusok azonban - nyilván a horgászok nagy számára gondolva - megoldást keresnek. A szocialista Nagy Jenő szerint horgász- vagy csónakbejárónak nevezve a létesítményeket talán engedélyt lehetne kapni a működtetésükre. A fideszes dr. Bóka István pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a nád minősége helyenként más és más, ez lehetőséget adhatna számos kikötő fennmaradására.
Czene Attila - Somogyi Hírlap