Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek elkötelezettek a környezetvédelem iránt

A hulladékgazdálkodás változásáról beszélt az m1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön Illés Zoltán, környezetvédelmi államtitkár.

Dátum: 2011-09-01 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:36.604793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Illés Zoltán az m1 Ma Reggel című műsorában

Ősztől megkezdi működését az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). A 100 százalékban állami tulajdonban lévő nonprofit társaság egyetlen állami szervezetként irányítja a jövőben a termékdíj-köteles hulladékok begyűjtését és hasznosítását. A szervezet felállítását Illés Zoltán azzal indokolta, hogy az előző rendszer nem tudta teljesíteni az uniós elvárásokat a begyűjtési-újrahasznosítási arányokra vonatkozóan. Elmondta, korábban kikerült az állam kezéből a hulladékok begyűjtésének és újrahasznosításnak az irányítása, a magáncégek csak azokkal a területekkel foglalkoztak, melyben nagy profit volt, a többivel nem akartak, az államra hagyták azokat. Emlékeztetett arra is, hogy csak a műanyag palackok területén 13 koordináló szervezet volt.

A politikus szerint az emberek elkötelezettek a környezetvédelem iránt, ez megmutatkozik a szelektív hulladékgyűjtés területén is. Illés Zoltán az olasz modell megválósítását szeretné, mely az ajtótól-ajtóig megvalósítandó szelektív hulladékgyűjtésről szól. Az államtitkár szerint az lenne a helyes, hogy csak azon szemét után fizessen minden egyes háztartás, melyet nem gyűjt szelektíven, hiszen amit külön gyűjt, az bevételi forrás a szemetes cégnek. A papírból papír, a műanyagból műanyag lesz – tette hozzá.

Illés Zoltán arra számít, hogy a következő évben a termékdíjból 26 milliárd forint folyik be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi rendszerben mindössze 13 milliárd forint jött be licenszdíjak formájában, melyből 8 milliárd hasznosult. „A többiről egyelőre nem szól a fáma. Magyarul azt akarom nagyon diplomatikusan mondani, hogy ahol bűncselekmény gyanúja merült fel, ott megtettük a megfelelő lépéseket” – jegyezte meg Illés Zoltán.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3123, 'source_type': 'media', 'source_id': 7517, 'target_type': 'article', 'target_id': 110820, 'relation_type': 'describes'}