Újabb szocialista csúsztatások és Tabajdi emlékezetkiesése
Mivel Tabajdi Csaba szocialista képviselő személyesen az Európai Parlament egyetlen gazdasági bizottsági ülésén sem vett részt, ezúton szeretném felhívni figyelmét az alábbi tényekre: hamis az az általa megfogalmazott állítás, miszerint az Európai Néppárt frakciója bármilyen módon akadályozná a gazdasági kormányzás hatos csomagjának mielőbbi elfogadását – olvasható Pelczné Dr. Gáll Ildikó közleményében.
Dátum: 2011-09-02 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:42:52.589406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, jelen volt azon a gazdasági bizottsági ülésen, amelyen éppen az európai parlamenti szocialista frakció próbálta megakadályozni a hatos csomag elfogadását és így a Tanáccsal történő egyeztetések megkezdését. A fideszes EP-képviselő szerint különösen érthetetlen a szocialista delegációvezető vádaskodása, hiszen a néppárti frakció a hét elején többek között sajtónyilatkozatban is felszólított a csomag mielőbbi, gyors elfogadására. A nyilatkozatot ráadásul éppen az a néppárti képviselő jegyzi, akit ma ő számon kér.
Sajnos úgy tűnik azonban, hogy Tabajdi Csaba nem csak alulinformált, hanem hosszú távú emlékezetkiesésben is szenved: hiszen ki beszél ismét "felelős politizálásról"? Az a Tabajdi Csaba próbál most gazdaságpolitikai tanácsokat adni, akinek pártja Magyarországot még a gazdasági válság kitörése előtt a csőd szélére sodorta. A szocialisták regnálása alatt az ország államháztartási hiánya elszállt, az államadósság a kétszeresére nőtt, a gazdasági növekedés pedig - szemben a globális és regionális folyamatokkal - megállt. A szocialista vezetés mindezek mellett ölbe tett kézzel nézte magyar családok százezreinek devizában történő eladósodását. A képviselő emlékeztet arra is, hogy a felelőtlen szocialista gazdaságpolitikának köszönhetően Magyarország elsőként omlott össze 2008-ban a pénzügyi válság kitörésekor és volt kénytelen a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérni.Mint közleményében fogalamaz: „Szintén emlékeztetném Tabajdi Csabát és szocialista párttársait, hogy a mostani euróválság kitörésének egyik oka az a magyar szocialisták által is rendszeresen alkalmazott gyakorlat volt, amely során az ország gazdasági és költségvetési adatait rendszeresen kikozmetikázták. Vajon Tabajdi Csaba fellépett-e ezen szocialista "trükkök" ellen? Írt-e levelet Veres Jánosnak, Gyurcsány Ferencnek, vagy éppen aggódott-e a rohamosan növekvő államadósság miatt?”
Pelczné Dr. Gáll Ildikó leszögezi: a szocialisták felelőtlen gazdaságpolitikájával szemben, az elmúlt egy évben a Fidesz-KDNP kormány határozott intézkedésekkel stabilizálta a magyar államháztartást, belefogott az országot fojtogató államadósság csökkentésébe és vállalkozóbarát környezet megteremtésével igyekszik élénkíteni a gazdasági növekedést.
Tabajdi Csabától mindezen okokból kicsit nagyobb szerénységet és önkritikát kérnék – zárul Pelczné Dr. Gáll Ildikó közleménye.
Mint írja, jelen volt azon a gazdasági bizottsági ülésen, amelyen éppen az európai parlamenti szocialista frakció próbálta megakadályozni a hatos csomag elfogadását és így a Tanáccsal történő egyeztetések megkezdését. A fideszes EP-képviselő szerint különösen érthetetlen a szocialista delegációvezető vádaskodása, hiszen a néppárti frakció a hét elején többek között sajtónyilatkozatban is felszólított a csomag mielőbbi, gyors elfogadására. A nyilatkozatot ráadásul éppen az a néppárti képviselő jegyzi, akit ma ő számon kér.
Sajnos úgy tűnik azonban, hogy Tabajdi Csaba nem csak alulinformált, hanem hosszú távú emlékezetkiesésben is szenved: hiszen ki beszél ismét "felelős politizálásról"? Az a Tabajdi Csaba próbál most gazdaságpolitikai tanácsokat adni, akinek pártja Magyarországot még a gazdasági válság kitörése előtt a csőd szélére sodorta. A szocialisták regnálása alatt az ország államháztartási hiánya elszállt, az államadósság a kétszeresére nőtt, a gazdasági növekedés pedig - szemben a globális és regionális folyamatokkal - megállt. A szocialista vezetés mindezek mellett ölbe tett kézzel nézte magyar családok százezreinek devizában történő eladósodását. A képviselő emlékeztet arra is, hogy a felelőtlen szocialista gazdaságpolitikának köszönhetően Magyarország elsőként omlott össze 2008-ban a pénzügyi válság kitörésekor és volt kénytelen a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérni.
Mint közleményében fogalamaz: „Szintén emlékeztetném Tabajdi Csabát és szocialista párttársait, hogy a mostani euróválság kitörésének egyik oka az a magyar szocialisták által is rendszeresen alkalmazott gyakorlat volt, amely során az ország gazdasági és költségvetési adatait rendszeresen kikozmetikázták. Vajon Tabajdi Csaba fellépett-e ezen szocialista "trükkök" ellen? Írt-e levelet Veres Jánosnak, Gyurcsány Ferencnek, vagy éppen aggódott-e a rohamosan növekvő államadósság miatt?”