Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Start-munka mintaprogram: több mint ezren kaptak munkát

Szeptembertől öt megyében több mint ezer, főként roma álláskereső kapott munkát a vízi társulatoknál - mondta Nagy Linda, a Belügyminisztérium szóvivője pénteken az MTI-nek.

Dátum: 2011-09-02 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:00.069040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A szóvivő emlékeztetett, hogy a foglalkoztatás a tavasszal a kormány és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) között létrejött megállapodás része.

Mint kifejtette, a Start-munka mintaprogram keretében 1.078 álláskereső dolgozik szeptember 1. és november 30. között az ország öt megyéjében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyékben), 19 vízi társulatnál, összesen 144 településen. A programban részt vevők a lakóhelyük közelében lévő, a projektben érintett településen napi 8 órában a külterületi csatornák és árokhálózatok karbantartását és tisztítását végzik - közölte.

A munkát roma brigádvezetők segítik - mondta -, a résztvevők kiválasztásában pedig a helyi roma kisebbségi önkormányzatok is szerepet vállaltak.

A projekt összköltsége 382 millió forint. A tavasszal a romák foglalkoztatásáról kötött megállapodás részeként más kezdeményezések is indultak a napokban, így hét megyében a közutak karbantartására foglalkoztatnak több mint 750 embert - ismertette.

Májusban a kormány és az ORÖ megállapodott arról, hogy legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra. Emellett akkor olyan átfogó oktatási változásokat jelentett be a kormány, amelynek eredményeként 20 ezer roma fiatal 50 szakmunkásképző iskolában piacképes szakmát szerez. Célként határozták meg továbbá, hogy a szak- és a felnőttképzésben körülbelül 50 ezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg.

Kapcsolódó elemek