Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

GMO - akadémiai lobbi


Dátum: 2011-09-03 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:01.846107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: A GM-növények pártján állók általában megfeledkeznek arról a közgazdasági szóhasználattal járadék jellegűnek nevezhető előnyről, amelyhez egy térség – esetünkben Magyarország – az előbbiektől való mentességének a fenntartása révén juthat. Ez a pia­con elsősorban az elérhető magasabb értékesítési árakban nyilvánul meg, és amíg teljes biztonsággal nem bizonyítható, hogy az aggályok alaptalanok, addig ez így is lesz. Ezért is elemi érdekünk a génmanipulációtól mentes állapot fenntartása. Ugyanakkor a GM-növények termesztésének a vetőmag-előállító és -forgalmazó cégeken túl csak egy szűk mezőgazdasági termelői kör a haszonélvezője, egyidejűleg tönkretéve a hagyományos termelők piaci pozícióit (lásd pél­dául a spanyol ökológiai gazdálkodók ellehetetlenülését).

Kapcsolódó elemek