Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utcára vitt MSZP

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. De mit csináljunk az olyan hazug emberekkel, akiknek hiába mutatunk rá hazugságaira, újra és újra elismétlik, függetlenül attól, hogy mindenki előtt nyilvánvaló: gyűlölik az igazmondást?


Dátum: 2011-09-03 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:02.890383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP valahogy így jár az utcai politizálással. Amikor ők vannak hatalmon, maga a megtestesült antidemokratikus szélsőség, ha pár járókelő a nyílt utcán összehajol és bírálni merészeli a kormányt. Ha ellenben - mint most - ellenzékben vannak, hirtelen felpezsdülnek, állandóan az utcán tanyáznak, és erre biztatnak boldog-boldogtalant - csak minél dühösebben szidja a jobbközép kabinetet.

Ezt teszi az MSZP, amikor a szakszervezeti demonstrációkon való részvételre buzdít. Az egész libikókaszerűen vissza-visszatérő pálfordulás olyan nevetségesen unalmas, hogy szinte röstelljük szóvá tenni. Mert a szocialisták utólag már egyáltalán nem hajlandók emlékezni, hogy ők bármikor is tűzzel-vassal, de legfőképp gumibottal és gumilövedékkel üldöztek mindennemű utcai politizálást.

Kapcsolódó elemek