A kitelepítésekről tartottak megemlékezést Mezőberényben
Azon vagyunk, hogy a fiatalok történelmi ismereteiben ne legyenek akkora lyukak, mint amilyenek az elmúlt évtizedekben voltak - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szombaton, amikor felavatták az 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok emlékére állított emlékművet a dél-alföldi városban.
Dátum: 2011-09-03 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:04.721390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Réthelyi Miklós, akinek rokonságát is érintette a kitelepítés azt mondta, bár ez a történelmi esemény nagyon sok embernek szenvedést okozott, mégis hozzá tartozik a történelmünkhöz. Maradjanak meg ezek az emlékezetünkben a maguk szerencsétlenségével, szomorúságával, embert próbáló körülményeivel, olyan összefüggésben is, hogy a közösség az, amelyik ilyenkor külön hangsúlyt kap - jelentette ki. A miniszter emlékezve a Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó "kulákoknak csúfolt" családok közösségére azt emelte ki, hogy napjainkban, 60 évvel az események után ismét közösségek teremtődtek azért, hogy emlékművet állítsanak a korabeli történéseknek.
Mezőberénybe 1951-ben megközelítőleg 250 családot, csaknem 900 embert telepítettek ki Budapestről, s az akkori hatalom szándékosan "kulák" családokhoz költözette őket, hogy a két eltérő társadalmi réteget egymás ellen uszítsa. A Mezőberényben történtek azonban azt mutatták, hogy a nehézségek ellenére a két társadalmi csoport között számtalan kötődés alakult ki, hiszen a korabeli rezsim egyszerre akarta a fővárosiakat és a falusi gazdákat is büntetni.
A most átadott gránit emlékoszlop, és rajta a harang Papp Zoltán mezőberényi tanár tervei alapján készült el, s erre az anyagi alapokat a helyi civilek által kezdeményezett közadakozás teremtette meg. S, bár a kitelepítések óta eltelt 60 év, az ünnepségre csaknem negyven egykori kitelepített is visszalátogatott Mezőberénybe.