"Szellemi értelemben újjá kell építeni az országot"
Magyarországot szellemi értelemben újjá kell építeni - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE)tanévnyitó szenátusi ülésén.
Dátum: 2011-09-04 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:07.963005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Akadémia elnöke szerint "a bizalmatlanság hálózatának korát" éljük, és a magyar felsőoktatás, több évtizedes útvesztői után, most is keresi az utat: az oktatás és a kutatás legjobb szervezeti kereteit, finanszírozásának leghatékonyabb módját. Pálinkás József hangsúlyozta: két évtizede az volt a kihívás, hogy egyre többen tanuljanak a felsőoktatási intézményekben, s miközben "a hallgatói létszámok növekedését ünnepelték, a téteken mindenki emelni akart, még nagyobb hallgatói részvétel, még több oktatási épület, még több kollégium ígéretével". Az Akadémia elnöke szerint "felsőoktatási rendszerünk (...) éppen olyan zavaros, mint közéletünk más részei". Ugyanakkor - tette hozzá - nem változtatható meg egyik napról a másikra, de az sem lehetséges, hogy mástól várjuk a változást. Együtt kell működnünk ahhoz, hogy működő rendszert hozzunk létre, minden elvesztegetett napért kár - fűzte hozzá.
Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere kifejtette: a felsőoktatásban létre kell hozni egy "elitligát", hogy tényleg versenyképessé váljon az ország. Szerinte ugyanis a felsőoktatás arra való, hogy a nemzet érdekének megfelelően a magyar társadalom "felső tíz százalékát" képezze, amely világviszonylatban is versenyképessé teszi az országot. Jelenleg rossz a rendszer, amelyben a saját elitünket képezzük - tette hozzá. A politikus megítélése szerint a magyar felsőoktatás több vonatkozásban "tévúton jár". "Agyrémnek" nevezte a fejkvótarendszert, s kijelentette: néhány elitintézmény - ide sorolta a Debreceni Egyetemet is - "megkülönböztetett finanszírozása elengedhetetlen, hogy a magyar társadalom felső 10 százalékát elit tudással vértezzük fel". Itt az ideje, hogy megnevezzük azokat az egyetemeket, karokat, doktori iskolákat, amelyek tényleg versenyképessé tudják tenni az országot - mondta Kósa Lajos.