Esztergom: az MSZP, a Jobbik és az LMP ismét a Fidesz ellen fordul
Álságos a Jobbik népszavazási kezdeményezése Esztergomban, az MSZP, a Jobbik és az LMP ismét a Fidesz ellen fordult - közölte a helyi Fidesz-KDNP- frakció vasárnap.
Dátum: 2011-09-04 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:08.316321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz frakció természetesen támogat minden olyan kezdeményezést ahol az embereket megkérdezik, akár népszavazás útján kikérik a véleményüket, hiszen az elmúlt években az előző városvezetés többször megkérdezte az esztergomi polgárokat a várost érintő fontos kérdésekről kérdőív útján. Azonban a Jobbik kezdeményezése álságos és megtévesztő, egyértelműen politikai céljai elérése érdekében kezdeményezné a népszavazást, nem pedig az itt élő választópolgárok érdekei miatt" - olvasható a közleményben. Az esztergomi Fidesz-KDNP-frakció szerint a választások után csaknem egy évvel ismét összefognak a pártok egy újabb politikai lejárató hadjárat céljából a városban. Tétényi Éva (független) esztergomi polgármester "az elmúlt 10 hónapban teljesítve támogatói, valamint a pártok elvárását, folyamatosan próbálta a Fidesz-KDNP képviselői csoportját megbontani, egyesével leszeletelni. A Jobbik népszavazási kezdeményezésével nem másról van szó, mint ennek az összefogásnak a folytatásáról, azaz az MSZP, a Jobbik és az LMP ismét a Fidesz ellen fordul" - áll a közleményben.
A Fidesz-KDNP szerint a Jobbik azt sem tudja, milyen kérdésben kíván népszavazást kiírni, a "lényeg az, hogy a népszavazás intézményét a Fidesz-frakció további lejáratásának eszközeként és önön politikai érdekeire használja fel". Az MSZP, a Jobbik és az LMP folytatja az elmúlt 10 hónap ellenzéki politikáját, ahelyett, hogy inkább azon dolgozna, miként tudná a várost megmenteni a Tétényi Éva által elindított csődeljárás "katasztrofális következményeitől".